Recept Guru

Medvehagyma rajongóknak fejlesztett túrópogácsa!!!

A hétvégére vettem egy jó nagy adag medvehagyma ellátmányt, imádjuk, de valahogy eddig kevés receptembe került. Szóval az a helyzet, hogy az az érzésem, mintha egy kissé rákattantam a témára, ugyan ez még csak az első recept, de ezzel szinte egyidőben még 3-4 finomságot készítettem. És még csak most indult a szezon, meg még csomó ötlet van a fejemben. Első remekművem egy jól bevált pogácsa, ami nálunk nagy kedvenc.

A juhtúró ebből a pogácsából most sem maradhatott el, annyira nem, hogy most a teljes túrómennyiséget juhtúróval oldottam meg, ehhez jön az a szép adag medvehagyma (egészen pontosan 20 szál). Amikor kisült nem bírtam ellenállni neki, így még melegen elvégeztem a minőségellenőri feladataimat, majd a férjnek is vittem. Mindketten szuperszónikusan jónak találtuk.

Szépen lefotóztam, ahogyan azt szoktam, majd egy percre bementem a hálóba, jövök ki és azt látom valaki élénken érdeklődik a pogácsa iránt.

Hozzávalók (kb. 80 db apró pogácsához):

25 dkg zabliszt

25 dkg juhtúró

20 szál medvehagyma

20 dkg kacsazsír

0,25 dl tejszín

2 csipet só

1 dkg cukor

1,5 dkg élesztő

1 tojás

Elkészítése:
A lisztben elkeverem a sót, majd a hideg zsírt apró kockákra vágom és összemorzsolom, jöhet bele a juhtúró, majd a cukor és az élesztőt is belemorzsolom, a végén az apróra vágott medvehagymát is hozzáadom.
A tejszínt a masszához öntöm és sima masszává dolgozom, majd kinyújtom és oldalról behajtogatom. Ezt háromszor megismétlem,  majd kb. 1 cm vastagra kinyújtom és fagyasztóba teszem dermedni kb. fél órára.
A tésztából 2-3 cm átmérőjű pogácsákat szúrok ki és tojással lekenem a tetejüket, 200 fokra előmelegített sütőben légkeveréssel kb. 15 percig  aranybarnára sütöm.

 

Tetszett ez a bejegyzés? Kövesd a Recept Guru Facebook oldalamat, ahol még több érdekességet találsz, így biztosan nem maradsz majd le semmiről :)  

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!