Recept Guru

Ínyenc édesburgonya borzas – Gruyère sajttal

A Mátrai borzas, azaz a tócsi tésztában sült húst biztosan ismered, én személy szerint nagyon szeretem, csak mostanában nem túl jó az  image-e, mert főként az egyszerűbb éttermekben, menzákon kínálják mostanában, ahol jó vastag burgonyabunda kerül a hús köré, ezáltal a gyanútlan vásárlót kissé megtévesztve. Én most mint sok más ételnek egy egészségesebb változatát készítettem el. Édesburgonyát és teljes kiőrlésű tönkölylisztet használtam a masszához, bármilyen szentségtörés is, a karaj helyett most csirkemell került a bundába, ez nem diétás megfontolásból, csak ez volt most otthon. A tésztából természetesen nem spóroltam ki a fokhagymát, mert az úgy jó. Aztán jön a sütés, majd rá a tejföl, van aki még ebbe is tesz fokhagymát, nálunk erre a családban többen is érzékenyek, így ezt kihagytam. Most jön a kedvencem, a reszelt sajt a tetején nem ám valami gyenge, íztelen trappista, hanem a családi nemzetközi kapcsolataimnak köszönhetően ismét volt itthon finom illatos Gruyère egyenesen Svájcból, hát valami mesésen finom volt így. Itthon is be lehet szerezni 6400 – 6800 Ft/kg körüli áron, nem olcsó, de érdemes kipróbálni. Helyettesítheted mondjuk egy finom érettebb ementálival is, nem penészes sajtról van szó, csak érettebb. A Gruyère esetén ez azt jelenti, hogy, minimum 5 (doux- édes), maximum 15 (vieux- érett) hónapig érlelik, tű pontosan beállított hőmérsékletű és páratartalmú helyen, mert így lesz a minősége olyan tökéletes, amit a márkanévtől elvárnak. Már régóta tervezek egy önálló cikket csak a svájci sajtoknak, tényleg érdekes téma, hamarosan olvashatsz majd róla.

Hozzávalók 4-6 főre

1000 g csirkemell filé

500 g édesburgonya

2 tojás

kb. 100 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt + 3 evőkanálnyi a húshoz

4 gerezd fokhagyma

só, bors

olaj a sütéshez

 

Tálaláshoz, díszítéshez:

100 g Gruyère sajt (doux – édes változatot használtam),  Ementáli, vagy Comté sajttal is helyettesíthető

200 g tejföl

4-5 db paradicsom

friss petrezselyem

2 evőkanál citromlé

 

Az édesburgonyát meghámozom, majd sajtreszelőn lereszelem és besózom alaposan, 10 perc állás után alaposan kinyomkodom a levét. Tipp: ehhez érdemes egy organza anyagot használnod, így sokkal gyorsabb és hatékonyabb lesz.

Erre azért van szükség, mert így az édesburgonyából a felesleges nedvességet eltávolítjuk, ezáltal majd ropogósra sül a hús bundája. Az édesburgonyához adom a tojást, az áttört fokhagymát, majd sózom borsozom és annyi lisztet, hogy tócsi tészta sűrűségű tészta legyen. A csirkemellet szeletekre vágom, majd a lisztbe alaposan belenyomkodom, ezáltal a tészta majd a húshoz tapad. A húsra teszem a tócsi tésztát, majd bő olajban aranybarnára sütöm.

Tálaláskor megkenem a húsok tetejét tejföllel, majd jöhet rá a finom illatos reszelt sajt. Friss paradicsom salátával tálalom.

Én így készítem a gyors paradicsomsalátát: citromléből, vízből és egy pici édesítéssel salátaöntetet készítek, mehet bele a friss petrezselyem és ha van, akkor egy kevés apróra vágott lila hagyma is.

 

Tetszett ez a bejegyzés? Kövesd a Recept Guru Facebook oldalamat, ahol még több érdekességet találsz, így biztosan nem maradsz majd le semmiről :)  

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!