Vajon melyik Budapest egyik legjobb halbisztrója?

Kb. 1 hónapja hallottam egy új halétteremről a belvárosban, így a szombati sétánk után benéztünk, ahogy a most következő cikkben olvashatjátok elég jól sikerült az a kis program. Nem foglaltunk asztalt, de fél 1 körül szerencsére volt hely. Bisztró lévén egy kedves, emberközeli beülős helyről van szó, a földszinten egy kisebb asztallal és egy pulttal bárszékekkel. Az emeleten kb. 15-20 fő fér el kényelmesen. A falakat kovácsolt vas haldekorok díszítik, a lépcsőfeljárón fokhagymafüzérek lógnak, a kabátoknak kovácsoltvas állatformákkal díszített fogasok szolgálnak.

Előétellel kezdtük a rendelést, kivételesen én is kértem, ha kifog rajtam majd Tibi besegít. Alapvetően a rántott haltej és a haltatár között vacilláltam, végül én kértem a halpástétomot, neki meg a rántott haltejet választottuk. Bizarrnak találtam ezt az utóbbit, viszont meg akartam kóstolni. Ez így jó megoldásnak tűnt.
Hát a pástétom nagyon finom, kellően fűszeres, friss vajjal, zöldségekkel, lila hagymával és persze házi kenyérből készített pirítóssal nagyon bejött.
A rántott haltejet kicsit óvatosan kóstoltam, mert a belsőséget a halészlében sem szoktam megenni, azt kell mondanom, hogy teljes mértékben pozitívan csalódtam, nagyon ízlett, a mellé kínált lila hagymalekvár feldobta.

Halétterem lévén nem hagyhatjuk ki a halászlevet sem, csak egy kis adagot kettőnknek, mivel már előételt is ettünk, harcsa és pontyszeletekkel és ezt is haltejjel kértük. Nem aprózták el, itt kis bográcsban érkezik még a kis adag halászlé is, tele finom halszeletekkel, sűrű és gazdag volt. Annyira jó, hogy kellőképpen paprikás, fűszeres, se több se kevesebb.

Ha már bisztró, jöjjön egy fish and chips kérem szépen! Nem is akárhogy, hiszen kukoricalisztes palacsinta tésztában sütik a harcsafiléket, speckó remoulade mártogatóssal kínálják. Tibi az örök klasszikust – erre fogadást is tettem volna – a nagy kedvencét, harcsapaprikást kért túrós csuszával.
“Csak egy villával kérek szépen belőle, mert nekem is meg kell kóstolnom”. Amilyennek egy ilyen paprikásnak kell lenni, na ez pont olyan volt! Azért nem véletlen, hogy ott van a nevükben “Szegedi”. Értik a dolgukat a fiúk.

Desszertet most akár ki is hagyhattuk volna tekintve, hogy pukkadásig ettük már magunkat, de a flambírozott szilvalekváros palacsinta iránti kíváncsiság azért ott motoszkált a gondolataimban. Látványelemként kapja az ember az ilyet, persze a többi vendég is nézi, mi történik itt. Extra ötlet, hogy a pálinka égése közben fahéjat szórnak rá, ami így szikrázik. Azért már ezért a kis mókáért is megérte. Brutálisan finom volt, azért ketten megbirkóztunk vele, imádtuk!