Hogyan lettem gasztroblogger?

Bartek Kata vagyok, a Recept Guru blog szerzője. Itt olvashatod rövid kis történetemet. 

Gyerek koromtól kezdve a finom házias ételekhez szoktam. Szüleim, nagyszüleim is mind jól főztek, így a kedvenc családi recepteket én is elkészítem, néha kicsit módosítok rajta. Még kevés étel van itt, folyamatosan töltögetem.

Már gyerekként is kicsit válogatós voltam, viszont ami a fogamra való, azt igazán jó étvággyal tudtam enni, ez ezen a képen is látható. A fotó elkészítése után gondolom egy alapos fürdés várt rám. 🙂

Otthon nem tanultam meg főzni, mint említettem mindenki jól főz a családban szülők és nagyszülők is,  így nem volt rá szükség. Azért az látható, hogy az érdeklődésem már óvodás koromban is ebbe az irányba húzott.

A gondok akkor kezdődtek, amikor az iskolában ebédre a megszokott ízek helyett valami egész mást kaptam, ez egy nehéz időszak volt Valamit azért mindig ettem, aztán délután kipótoltam otthon. Később a főiskola miatt Budapestre költöztem, az otthonról hozott házias kedvencek általában hamar elfogytak, a hét közepére már semmi nem volt belőle. Jellemzően a környéken lévő egységekben próbálkoztam, sajnos általában kevesebb elégedettséggel zárultak ezek a történetek. Egy kívülálló azt mondaná, hogy finnyás voltam, én inkább úgy mondanám, hogy  ezek az ételek túlélésre megfeleltek, de nem jelentettek élményt. Maradt az a verzió, hogy megismerkedem a konyhával és megpróbálok létrehozni valami jót. Hát fakanalat ragadtam a kezembe, és elkezdődtek a próbálkozások. Kezdeti nehézségek után hamar megszerettem a főzőcskézést. Nehézségeket úgy értem, hogy receptek híján, akkor még internet se volt jellemzően ilyen könnyen elérhető, így nagyrészt emlékezetből készítettem ezt azt. Na nem mintha lettek volna tapasztalataim ezen a téren, inkább csak az alapján, amit láttam otthon. Lelkes kóstoló bizottságomból a legkitartóbb az akkori párom, most már férjem Tibi volt. Mindig elégedetten kóstolgatta próbálkozásaimat, akkor is dicsérte, amikor tudtam, hogy nem sikerült túl jól.

Idővel többek biztatására elkezdtem a recepteket leírni, az ételeket lefotózni. Innen meg már tudjátok, ment minden a maga útján, nem múlik el nap, hogy ne foglalkozzak a bloggal, a főzéssel. vagy éppen a háttérben egy újdonságon töröm a fejem.

Leginkább a mediterrán konyha iránt lelkesedem, ezen belül is az olasz a spanyol/katalán és a görög receptek állnak hozzám legközelebb.

Az utóbbi időben egyre több egészséges ételt, desszertet készítek, ezeket az okos szénhidrátok név alatt gyűjtöttem össze itt a blogon. A finomlisztet teljes kiőrlésű változatokra, a cukrot természetes édesítőszerekre (többnyire eritrit) cseréltem, valamint van néhány tej- és gluténmentes recept is.

Amit még tudni érdemes rólam és szokásaimról:

Várom leveledet, érdeklődésed, véleményedet alábbi elérhetőségemen:

E-mail: bartek.kata@gmail.com

 

Tetszett ez a bejegyzés? Megköszönöm, ha megosztod. :)

A bejegyzés alatti cikkajánlót is érdemes megnézned, mert hasonló témákat találsz ott is.

Kövesd Recept Guru Facebook oldalamat, ahol még több érdekességet találsz, így biztosan nem maradsz majd le semmiről :) 

Instagram oldalamat pedig itt találod. 

 

 

Tovább a blogra »