Recept Guru

Gonosz hóemberek – Fűszeres kekszgolyók sütés nélkül

A most következő süti ötletét Pinteresten láttam, mert egyébként nagy rajongója vagyok ennek a fórumnak is. Többször készítettem már ezt a hóembert, bár itt a blogon még nem számoltam be róla.  Az első alakalommal a kis kalapjuk mini Oreo kekszek voltak, most pedig a cukormentesség miatt lett dió.

A süti belsejéhez saját ötletet találtam ki, nem azt, ami az eredeti receptben van.

Tekintve, hogy nálam már egy ideje tombolnak a fűszeres sütik, természetesen ez most is előkerült,  mézeskalács fűszerrel és szuper fincsi zabkeksszel.

Előre jelezném, hogy az én hóemberkéim nem úgy néznek ki, mint ezek az eredeti prototípusok.

Az enyémek valamiért úgy döntöttek, hogy inkább gonosz hóemberek lesznek.

A recept rendkívül egyszerű, egyedül a mártás folyamata tart kicsit tovább, de így is kb. 35-40 perc alatt elkészül.

Hozzávalók 7 db hóemberhez

110 g keksz (nálam cukormentes Gullon zabkeksz)

100 g vaj

1 mokkáskanálnyi mézeskalács fűszerkeverék

Nekem nem volt szükséges több édesítésre, de ha szeretnél tehetsz a tésztába.

 

Mártáshoz és díszítéshez:

kb. 200 g fehércsokoládé (nálam cukormentes)

amennyiben szükséges 1-2 evőkanálnyi olaj

egy kockányi ét vagy tejcsoki

A hóember orra nálam piros festékkel színezett fehércsoki, ami még korábbi alkalomról maradt, de lehet venni narancssárga csokit is. Az ugyan nem cukormentes, de szerintem ennyi belefér még egy diétába is.

Szárított sárgarépa, vagy normál sárgarépa darabkával is helyettesíthető. Annyira kicsi kell belőle, hogy nem viszi el az ízét. Korábban volt, hogy sárgarépával díszítettem ilyen édességet.

Elkészítése:

A kekszet ledarálom, hozzákeverem a fűszerkeveréket és összegyúrom a puha vajjal. 7 db egyforma golyót formázok belőle, majd hűtőbe teszem pihentetni kb. 15 percre.

Ez idő alatt vízgőz felett elkezdem felolvasztani a csokit. Mivel ez egy kis mennyiségű csoki, azért hogy ne terüljön szét porcelán müzlis tálkába teszem, vagy választhatsz egy szélesebb szájú bögrét is.

A tálka alja ne érjen bele a forró vízbe, csak a gőz érje. Kevergetés mellett kb. 10 perc alatt szépen felolvad. Most jöhet a mártás, használhatsz mártóvillát (bonbon készítő eszköz), vagy normál villát. Ha kicsit hígítanál a csokin, hogy szebben folyjon, akkor egy kevés szoba hőmérsékletű olajat lehet bele önteni.

Fontos, hogy a golyókba nem szúrom bele a villát, mert széteshet, csak belepottyantom a csokiba, aztán kihalászom.

A hóember talpa úgy készül, hogy egy kanállal sütőpapírra (a sütőpapír azért jó, mert dermedés után könnyen eltávolítható lesz) körkörös mozdulattal teszek egy kis csokit, majd erre jöhet a mártott golyó. A fél diót pedig még ilyenkor odanyomom, amikor a csoki még nem szilárdult meg.

Amikor minden hóembert csokival kimártottam, visszateszem a hűtőbe dermedni, közben megolvasztom az arcához használt csokikat, majd a megszilárdult golyókra arcot rajzolok.

Ne feledd, hogy én nem éppen vagyok kézügyes, neked ennél sokkal szebb is lehet. 🙂

Az igazi forró csoki receptje és története

Hűvös téli időben, mint például a mai is volt, egy forró csoki remek választás, akár desszertnek is megfelel, hiszen finom édes meleg kortyolgatni való. Szívesen választok forró italokat, amikor beülünk valahova beszélgetni, viszont sok helyen azt látom, hogy forró csokinak hívják már a kakaót is, valamint a mindenféle alapokból kevert pudingszerűségeket is. 

Ezek alapján gondoltam, hogy jó lenne ha tisztáznánk, hogy nincs gond ezekkel a mindenféle italokkal, csak számomra a forró csoki nem ezt jelenti.

Nagyon röviden arról, hogy mi is a csokoládé története:

A mexikói aztékok már jóval az európai hódítók előtt is itták a csokoládét. 1519-ben, amikor a spanyolok a mai Mexikó területére érkeztek, Montezuma xocolātllal kínálta Cortést. A kakaóbab akkoriban fizetőeszközként is működött, valamint szertartásokhoz is használták. Az akkori forró csokoládé azonban jelentősen különbözött a mai változattól, hiszen a kakaóbabokat megpörkölték, ledarálták, vízzel habosra rázták, majd megitták a keserű italt, melynek eredeti neve xocolātl. A majákat követő aztékok már ízesítették a keserű italt fahéjjal, ánizzsal, vaníliával és kukorica liszttel és már használták az erjesztés technikáját, aminek köszönhetően sokkal lágyabb állagot és kevésbé keserű ízt értek el.

Cortés felismerte az italban rejlő lehetőséget, egy forrás szerint az őslakókat saját italuk segítségével győzte le: „Egyetlen pohárnyi belőle egy egész napra felfrissíti a katonát” – írta Cortés. Európába Cortés vitte magával a kakaóbabok titkát, a 17. századik azonban nem terjedt el Európában.

Az 1600-as évektől már egyre népszerűbbé vált Angliában, 1660-tól már kifejezetten divatos italnak számított, megnyílt az első csokoládézó is Londonban, Chocolate House néven.

Az első szilárd csokoládé 1942-ben Bristolban, a Fry csokoládégyárban készült. A cég azóta a ma is létező Cadbury cégbe olvadt. 

Ezt követően a holland V.J. van Houten, a Nestlé fivérek, valamint Rodolphe Lindt tevékenysége tette a csokoládét még finomabbá és élvezhetőbbé, valamint a csokoládéüzemek épülésével vált a finomság széles körben elérhető. Meg persze még sokan, sok mindent csináltak. Forrás, ahol további érdekességeket találsz, vagy érdemes ellátogatni egy Csokoládé Múzeumba, ahol igazán élményszerűen tudhatsz meg még többet a témáról.

Most már érted, hogy miért mondom azt, hogy a kakaó nem forró csoki, inkább egy meleg tej, amibe van jobb esetben csoki, vagy néha inkább csak kakaó.

A sűrű, pudingszerű, zacskós forró csoki alapok pedig minden mást is tartalmaznak a csokin kívül.

Tehát a forró csoki jó minőségű belga csokoládéból van, csak vizet adnak hozzá, esetleg fűszereket lehet még, de ez már opcionális. Egy kevés tejszínhabbal lehet az ital töménységét kicsit enyhíteni, nekem mondjuk ez nem fontos, de kipróbáltam így is.

Recept:

hozzávalók 2 adaghoz:

20 g cukormentes magas kakaótartalmú csokoládé (kb. 60 %)

2 dl víz

ízlés szerint tejszínhab

Elkészítése:

a vizet felforralom, majd beletördelem a csokit és addig kevergetem, amíg teljesen fel nem olvad.

Pohárba töltöm, aki kér ilyenkor tehet rá tejszínhabot, vagy csorgathat bele egy kevés tejszínt.

 

 

Fűszerezd a linzered, ha jót akarsz!

Karácsonyi fűszeres illatfelhő van nálunk mostanában, ami fahéjat, csillagánizst, mézeskalács fűszert, szegfűszeget jelent, na meg persze gyömbért és narancsot. Nekem ez így eléggé bejön, kicsit rákattantam erre a témára mostanában, hiszen egy korábbi bejegyzésemben mutattam, hogy kimaxoltam a témát, mert még kézkrémben is találtam idepasszolót. És még tartogatok itt a virtuális tarsolyomban egy különlegességet, hamarosan erről is beszámolok majd. Na de most jöjjön az említett süti, természetesen a korábban elkezdett Diétás karácsony témába passzol ez is.

Ennek az erdei lekváros linzernek egy módosított változata következik most. Anyuék egészen belejöttek mostanában a lekvárfőzésbe, mert idén a szokásos eper- és barackon- kívül fahéjas szilvalekvárt is csináltak. Engem is megleptek egy üveggel ebből a finomságból. A klasszikusan ismert extrém sűrű szilvalekvárt és nem szeretem, de ez egészen más, állagra ugyanolyan mind egy barack, vagy eper, de az a csipetnyi fahéj, ami benne van nagyon feldobja. Talán emiatt lett most ez az új kedvencem, és a most következő recept méltó a felhasználására. Még egy érdekesség, ez az úgynevezett pödrős fajta, ez azt jelenti, hogy a szilva héját is belefőzik a lekvárba, de a végén nem passzírozzák le, hanem benne vannak a darabkák, egyáltalán nem zavaró, hiszen az is puhára főtt. 

 Akkor most térjünk rá az elkészítésére:

Hozzávalók 1 adaghoz (kb. 16-18 db lesz belőle):

250 g liszt (tk. tönkölylisztet használtam)

125 g vaj (hideg)

90 g cukornak megfelelő édesítő (sztíviával kombinált eritritet használtam)

1 tojás

1 ek mézeskalács fűszerkeverék

1 csipet só

Összeállításhoz és díszítéshez:

200 g lekvár, én a korábban említett fahéja szilvalekvárt használtam

porcukor vagy édesítő (sztíviával kombinált eritritet használtam)

A lisztet összekeverem a száraz hozzávalókkal, majd belemorzsolom a vajat, a tojással addig gyúrom, amíg össze nem áll, ekkor fóliába csomagolva fél óráig hűtőben pihentetem.

Lisztezett deszkán 5 mm vastagra nyújtom, majd korongokat szúrok ki és a felénél a tetejébe apró csillagokat és sütibaba formákat szúrok ki.

185 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt készre sütöm. Miután kihűlt betöltöm lekvárral és édesítővel megszórom. 

Nálunk elképesztő sikere volt, már megjött a rendelés, hogy karácsonykor ilyen biztosan legyen! 🙂

Csoki- narancs rajongóknak – Omlós diétás keksz

Rendhagyó módon kezdem ezt a receptemet, ugyanis találtam egy szuper jó kézkrémet. Azt tudni kell, hogy rajongok ősszel az összes fűszeres, narancsos és gyömbéres cuccért, legyen az kávé, forró csoki, édesség, tusfürdő,, vagy például egy kézkrém.

Megtaláltam a Ziaja új, limitált kiadású Csokoládés – narancsos kézkrémjét, az illata valami csodás és ami fontos, hogy hatékonyan puhítja még az én száraz bőrömet is.

Na és a legjobb, süti illatú lett a kezem 🙂

Na és ha ez olyan jó dolog, akkor még tovább fokozom mindezt egy finom sütivel is, jelen esetben egy kekszet készítettem, egy zablisztes és zabpelyhes finomságot, ami természetesen cukormentes is.

Na de térjünk rá a kekszre, mert elvégre is gasztroblogot írok 🙂

Hozzávalók:

300 g zabliszt

1 tk sütőpor

150 g vaj

3 evőkanál zabpehely

1 narancs héja (kezeletlen héjút válassz)

2 evőkanál apróra vágott édesítőszeres étcsoki (én csokipasztillákat vágtam még össze)

30 g eritrit (sztíviával erősített változat)

1 evőkanál tejföl

1 teáskanál vanília kivonat

1 egész tojás

Elkészítése:

Először összemérem a száraz alapanyagokat, majd mehet hozzá a vaj, a tejföl, a tojás és a vanília kivonat és a narancs héja is. Mivel azt szerettem volna, ha intenzíven narancsos lesz, nem hagyományosan lereszeltem, hanem, hámozóval levártam a narancs héját és azt apróra összevágva tettem a tésztába. Az egészet összegyúrom, majd hengerré formálom és fagyasztóba teszem 20 percre, hogy megdermedjen. Ezután felszeletelem. Most leírok egy jó tanácsot, lehetőleg minél vékonyabb szeleteket vágj, mert ahogy a képen látod nekem egy kicsit vastagabb lett, ettől függetlenül így is nagyon finom lett. Végül 170 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütöm (12-14 perc).

Mi teljesen odáig vagyunk érte, omlós finom süti lett, remek fogás tízóraira, vagy uzsonnára joghurt, gyümölcs, vagy kávé mellé, vagy csak úgy magában.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!