Recept Guru

Spenótos tagliatelle fokhagymás garnélával

A viszonyom a garnélával elég hullámzó volt az utóbbi években. Egy időben nagyon szerettem, aztán egyszer túl sokat ettem belőle, utána vagy 2 évig messziről elkerültem. Most ismét barátkozom vele, csak lassan, kis lépésekben. Eddig nagyon jól haladok.

A most következő receptben a múltkor készített házi spenótos zöld tésztát használtam fel, itt nézheted meg ezt a bejegyzést, amit amúgy gasztroajándéknak is ajánlok, mellékelheted hozzá például ezt a receptet is. Ez a finomság remek vacsora lehet gyorsasága miatt, különlegessége miatt pedig akár a karácsonyi ünnepi menü előételeként is el tudnám képzelni.

Előgőzölt, fagyasztott garnélát sikerült vennem, ami félig már filézve volt. A filézés ebben az esetben az állat bélcsatornájának eltávolítását jelenti, a külső görbület mentén fel volt vágva, viszont a belső részen nem. Bajom nem hiszem, hogy lenne tőle, viszont mivel ezt felismertem már nem ettem volna jó szájízzel ezzel a tudattal. Az egészben a lényeg, hogy a farokrész eltávolítása után a görbület mentén, kicsi mélységben be kell vágni az állatot és már el is távolítható ami nem oda való. Megjegyzem, hogy a farokrész eltávolítása nélkül nem lehet ezt a részt kiszedni, így felmerült bennem a kérdés, hogy azokban az étteremben, ahol pl a látvány miatt farokkal együtt tálalják az állatot akkor minden esetben azt jelenti, hogy ezt nem távolították el? Na ennek majd egyszer utána járok. Addig is ez alapján te is könnyedén kifilézheted.

Hozzávalók:

250 g spenótos tészta (saját készítésű teljes kiőrlésű tésztát használtam)

100 g garnéla

4 gerezd fokhagyma

fél dl fehérbor

50 g vaj

fél citrom

fél csokor friss petrezselyem

só, bors ízlés szerint

 

Elkészítése:

A tésztához felteszem a vizet forralni, én ehhez mindig vízforralót használok, hiszen így sokkal gyorsabban megvan. Egy nagyobb serpenyőben felolvasztom a vajat, majd hozzá adom az áttört fokhagymát és mehet bele a garnéla, majd felöntöm a fehérborral. Rázogatom és keverem, míg a bor elpárolog. A végén hozzáadom az apróra vágott petrezselymet. Tálalás előtt friss citromleves csavarok rá.

Tálaláskor én balzsamecetkrémmel díszítettem a tányérokat.

 

Tetszett ez a bejegyzés? Megköszönöm, ha megosztod. :)

A bejegyzés alatti cikkajánlót is érdemes megnézned, mert hasonló témákat találsz ott is.

Kövesd Recept Guru Facebook oldalamat, ahol még több érdekességet találsz, így biztosan nem maradsz majd le semmiről :) 

Instagram oldalamat pedig itt találod. 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!