Recept Guru

Elindult a készülődés az idei céges karácsonyi bulira, a tavalyiról nem számoltam be, pedig érdekes lett volna, sajnos elmaradt. Akkor komplett menüt készítettünk a kolléganőkkel, ami a következő volt: szürkemarha pörkölt tarhonyával, valamint Anyukám híres habos túrós sütije, amit megspékeltünk egy kis baracklekvárral, így hívhatjuk akár Rákóczi túrósnak.

A nagy durranás ebben nem az ételek, bár azok is finomak, hanem hogy kb. 40 főre készült. Adott 6 lány, akik szeretnek a konyhában nyomulni, bár ekkora létszámra főzni már több mint durva egy normál méretű konyhában.

Nos ezek után idén, csak arra eszméltünk rá, hogy megint belekeveredtünk ebbe a főzős balhéba. De! Az volt a feltételünk, hogy nem főzünk, maximum előételeket, falatkákat készítünk. Na most aki főzött már életében 10 főnél többre az tudja, hogy vannak az úgymond szapora ételek, meg a kicsit szívatósabb, pepecselős változatok. Az idei választásaink ez utóbbiba tartoznak, erre egyébként elég gyorsan rájött mindenki, de legkésőbb akkor, amikor meglátta azt a nagy halom apró pogácsát, aminek a töltése ránk várt.

Én még fokoztam mindezt azzal, hogy a kétféle krémnél én voltam az ötletgazda, meg a beszerző és vállaltam, hogy előző nap elkészítem.

A háromféle finomságból most a füstölt lazackrémmel kezdem a sorozatot, elárulom, hogy jön majd még egy különleges vadpástétom, valamint egy extra különleges szinte már desszertként is fogyasztható kecskesajtgolyó.

Feltételezve, hogy rendkívül jól fog sikerülni és mindenkinek ízlik majd 1 kg friss lazacfiléből, valamint fele ilyen mennyiségű füstölt lazacból készítettem, tormakrémmel és citrommal ízesítettem. Friss kaprot nem sikerült vennem Budapesten, érthetetlen, vagy 8 helyen próbáltam és mindenhol eladók, zöldségesek elég bambán néztek rám, mintha ez olyan extra dolog lenne. Az egyik zöldséges a hátsó raktárból (gondolom a kidobásra ítélt leselejtezett áruk) előhúzott egy kb. egyhetes példányt, ami már sárga volt. Feltételezem, hogy nem gondolta Ő sem ezt komolyan, mindössze a kétségbeesett arcomat látva jutott arra, hogy jó ötlet lehet ezt elővenni. Így alakult úgy, hogy nem került kapor a lazackrém mellé. Egyébként én nem szeretem, csak jól mutatott volna egy kis szín az egészen. Természetesen tisztelet a kivételnek, biztosan találhattam volna kaprot, csak az általam könnyen elérhető helyek voltak az említettek.

A lazackrém elkészítése rendkívül egyszerű, a mennyiségnek pedig most egy normál családra számolt adagot írok, kb. 8-10 főre számolt mennyiség.

Hozzávalók: 250 g bőr nélküli lazacfilé (lehetőség szerint friss hal), 200 g füstölt lazac, 10-15 g tejszínes tormakrém, 60-80 g tejföl, 2 bio citrom, pici só

Pogácsából személyenként 2-3 apró pogácsával számoljunk

Én bőrös lazacot vettem, mert így jobban megérte, a megnyúzása pedig nem olyan nagy munka. Késsel el kell indítani, majd simán végig húzni a bőrt. A megtisztított filét kb. 4 kisebb darabra vágom és mehet egy kevés olajjal a serpenyőbe, roston sütöm. Oldalanként kb. három perc szükséges közepes hőmérsékleten. Ellenőrzésként keresztbe lehet vágni, amennyiben nem készült el, tovább kell még sütni. 5-10 percet várunk, míg meghűl, ekkor mehet a robotgépbe a füstölt lazaccal és a tormakrémmel. A tejfölt és egy citrom levét érdemes inkább kóstolgatás alapján mérni. A tejfölt több részletben add hozzá, mert amennyiben lágyabb a tejföl, akkor a krém is lágyabb lesz. A végén még tettem hozzá 50 g puha vajat, hogy a hűtőben való dermedés után szebben lehessen díszíteni vele.

Egy nap pihentetés után szombaton neki is álltunk a betöltésnek. Szamosos apró túró pogácsákat vettünk, melyeket csak úgy kézzel félbetörtünk. A krémet csillagcsöves kinyomócsővel ellátott habzsákba töltöttük, majd kezdődhetett a móka. Díszítésként a másik citromot szeletekre vágjuk, majd még további kis cikkekre, ezekből is került minden pogácsába egy kis darabka.

Saját kóstolgatásaink, valamint a visszajelzések alapján mi rendkívüli módon meg voltunk magunkkal elégedve. 

Karácsonyra találni egy olyan receptet, ami miatt nem kell az egész napot a konyhában tölteni igazán felemelő érzés. Őrségi kiruccanásunk óta kicsit ilyen hangulatban vagyok még. Apropó erről is érkezik majd egy szuper élménydús beszámoló, csak tekintve, hogy rendkívül sűrű napjaim vannak egy még egy kicsit várat magára.

Nos visszatérve a karácsonyi menü kérdésére, az a jó menü, ami azon túl, hogy csúcs finom, gyorsan el is készül, netán elő lehet vele készülni és a végén csak a befejező műveleteket kell elvégezni.

Nálunk ez nagyon bejött a hétvégén, annak ellenére, hogy én azt gondoltam, hogy túlterveztem a mennyiséget minden morzsája elfogyott.

Hozzávalók 6 fő éhes vendégnek:

Raguhoz és a húshoz: 1 kg sertéskaraj, 50 dkg csiperke gomba, 0,5 kg hagyma, 2 marék szárított vargánya 2 dl langyos vízbe áztatva, 5 gerezd fokhagyma, 3 dl tejszín, só, bors, 3 ek kacsazsír

A dödölléhez: 450 dkg burgonya, 150 dkg édesburgonya, 500 g liszt (én zablisztet használtam), só, 2 fej hagyma, 150 g kacsazsír

A karajt kiplopfolom, majd besózom és borsos paprikás lisztbe panírozom és egy serpenyőben 2 kanál kacsazsíron kérget sütök rá, melegen tartom. Az édesburgonyát héjában megfőzöm, amikor már majdnem jó, akkor a burgonyát is hozzáadom és készre főzöm. Meghámozom és áttöröm a burgonyákat, a liszttel keverem és pogácsákat formázok belőle, majd zsírral kikent tepsibe helyezem. 200 fokra előmelegített sütőben 2x 10 perc alatt ropogósra sütöm, félidőben megforgatom.

Közben a többi zsíron az apróra vágott hagymát megdinsztelem.

A raguhoz a hagymát apróra vágom és zsíron megdinsztelem, rádobom a megpucolt és összevágott gombát, majd a beáztatott szárított gombát is a levével együtt. Áttört fokhagymával, sóval és borssal fűszerezem, majd amikor elkészült tejszínnel felöntöm és 1 perc alatt összeforralom.

A sertéskarajt 15 perc alatt a sütőben készre sütöm. Tálaláskor friss fűszernövénnyel megszórom.

Túrós süti és bármilyen sós, vagy édes túrós remekmű rajongó vagyok, ez a blogon található túrós receptek számán is látszik, ezeket itt találod összegyűjtve. Ezúttal a túrógombóc témát fejlesztettem tovább úgy, hogy a tésztáját lágyabbra csináltam és két kanál segítségével formáztam a galuskákat, ez így hihetetlenül puha lett, engem meggyőzött.

Hozzávalók: 250 g túró, kb. 20-25 g búzadara a túró nedvességtartalmától függően (én tk. tönkölydarát használtam), 2 tojás sárgája, 1 csipet só

Morzsához: 150 g zsemlemorzsa (én teljes kiőrlésű változatot használtam), olaj

Tálaláshoz: 500 g tejföl, édesítés ízlés szerint (én DW 1:4-t használtam)

A túrót áttöröm, hogy teljesen sima legyen, majd a gombóchoz a hozzávalókat összegyúrom és 20 percet lefedve hűtőben állni hagyom. Serpenyőben olajon  aranybarnára pirítom a zsemlemorzsát. Két evőkanál segítségével galuskákat formázok a túrómasszából és enyhén lobogó sós vízben kifőzöm. Azért csak kicsit lobogjon, mert puha a tésztája, könnyen szétjöhetnek a gombócok.

A megfőtt galuskákat egy lyukacsos húslapát segítségével kiszedem a vízből és a zsemlemorzsába forgatom. Jó sok édesített tejföllel, tálalom.

Évekkel ezelőtt, amikor egy 4 alkalmas főzőkurzust kaptam karácsonyra a Studio Italia Olasz Főzőiskola óráira, elsőként egy antipasti (előételek) kurzusra látogattam el, akkor találkoztam először Giulio Armarival, Ő tartotta nekünk ezt az órát. Egy januári szombat délelőtt volt, én voltam az első az olaszul főzni tanuló delikvensek között. Egyszerű bruschettákat készítettünk, nem is ez volt az extra, hanem a hangulat. Olasz zene szólt közben, Giulio tört magyarsággal mondta nekünk a feladatokat, maximalista séfként tőlünk is elvárta a profizmust. Azon a bizonyos szombat délután hazaérve döntöttem el, hogy elkezdek blogot írni. Persze csak azután, amikor már kifáradtam az élmények elmesélésében.

Most ismét egy Giulio által tartott órára látogattam el, ez pedig a Cucina regionale – Emilia Romagna hagyományos ízei volt. Emilia Romagna Észak- Olaszország egyik megyéje, északról a Pó folyó, keletről az Adriai-tenger, délről pedig az Appeninek határolja.  Ahhoz, hogy főbb nevezetességeit felsoroljuk elég csak néhány nagyobb városát megemlíteni – Bologna, Modena és Parma csak a kezdet, hiszen a bolognai súgót, a híres balzsamecetet, a modenai balzsamot, vagy például a pármai sonkát biztosan ismered. 

Folytatni lehet a sort például a tortellinivel, a lasagnével, a parmezánnal, vagy akár a piadinával és a mortadellával is. Hihetetlen, hogy ennyi dolgot hogy tudtak kitalálni egy 22 ezer km² méretű területen.

Már nagyon boldog vagyok, amikor hallom, hogy a felsoroltakból hány kedvencemet fogjuk most igazán olasz módra felhasználni. Például a klasszikusan, sertés zsírral készített piadinát először egy gorgonzola + ricotta sajtkrémmel, majd illatos pármai sonkával, rukkolával, balzsamecetes lilahagymával és friss paradicsommal töltöttük meg

Ki gondolta volna, hogy a piadinát sertészsírral készítjük, igen az autentikus változatokat a mai napig Olaszországban is így készítik. Egyébként a két legrégebben használt zsiradék a zsír és az olívaolaj. A zsír gyakorlatilag azóta létezik, amióta az emberiség húst fogyaszt, az olívaolaj egy újabb találmány, azt csak 5000 éve ismerjük.

A lepényhez összegyúrtuk a tésztát, hűtőben pihentetjük, majd sodrófával vékonyra nyújtjuk és mehet a forróra hevített száraz serpenyőbe. A hő hatására keletkező tésztabuborékokat egy késsel kipukkasztjuk, majd frissen megtöltjük minden jóval.

Ezúttal kéksajt és ricotta keverékével a tészta felét megkenjük, jöhetnek rá a leheletvékony pármai sonka szeletek, egy csipetnyi a fehérborral és balzsamecettel készült sült lila hagyma, egy csipetnyi rukkola, friss paradicsom, só és bors, majd félbehajtjuk és cikkekre vágjuk. Azonnal neki is látunk, hiszen így frissen a legjobb.

A balzsamecetes szűzérmék készítésével folytatjuk, megtanuljuk, hogy hogyan lehet a szűzpecsenyét igazán omlósra elkészíteni. Elsőként rozmaringgal, zsályával, fokhagymával és egy kevés olajjal pácoljuk, majd friss fűszerekkel forró serpenyőben kérget sütünk rá. Erre azért van szükség, mert így minden ízanyagot a húsban tartunk. Kb. 2 cm-es szeletekre vágjuk és friss rozmaringgal sütőben grill fokozaton néhány perc alatt készre sütjük. Fontos, hogy magas hőmérsékleten süssük, különben a keletkező párától megkeményedne. De itt még nincs vége a történetnek, a serpenyőben a hús sütése után visszamaradt szaftból egy kis liszttel elkevert alaplével finom mártás főzünk. Zöldborssal és balzsamecettel és egy kevés vajjal ízesítjük.

Köretként pedig töltött sült paradicsomot készítettünk, amihez nem túl puha paradicsomokat választunk, keresztirányban felvágjuk, besózzuk és hagyjuk, hogy a felesleges nedvesség kicsöpögjön belőle. Egy fűszeres, parmezánsajtos kenyérmorzsa keveréket készítünk. A paradicsom belsejét kivájjuk, pürésítjük, majd egy keveset a morzsához keverünk, sózzuk, borsozzuk és náhány löttyintésnyi olivaolajat teszünk hozzá. A paradicsomokat betöltjük a morzsával, majd megszórjuk még egy kis morzsával és parmezánnal.

Végül pedig jöhet a desszert, mi is lehetne klasszikusabb olasz desszert, mint egy Tiramisu. Na persze azért még lehetne találni jó sok igazán klasszikus olasz desszertet, kedvenceim a cantucci, a cannoli, vagy pl a profiterol. Azért abban kiegyezhetünk, hogy olasz desszertre mindenkinek ez az első, ami beugrik. Most még egy kis Nutellával cifráztuk tovább. Ismét néhány trükk következik:

• a tojás legyen nagyon hideg
• a fehérjébe egy kevés borecetet löttyintünk
• valami brutális módon habbá verjük. Tényleg nem abban a laza sütögetős tempóban, hanem úgy, hogy minden erőnket beleadjuk. Ez van, ez kell ahhoz, hogy az a tojáshab tényleg nagyon könnyű legyen, amit el is hiszek, ha egy olasz séf mondja.
• a sárgáját addig habosítom, amíg már lehet vele írni

Innentől már megy minden a maga útján, ahogy azt egy Tiramisunál megszoktuk, a tésztadarabkákat rumos kávéba mártogatjuk, majd a mascarponekrémmel rétegeljük. Kis kelyhekbe adagoltuk, majd mindegyiket alufóliával lefedtük, mert nem jó, ha levegővel érintkezik. Itt nem mentünk bele az okfejtésbe, csak így röviden ez a magyarázat.

Végül a megérdemelt finomságokra étcsokoládét reszeltünk.

Ilyen és még sok hasonlót tanultunk ezek a kurzuson, a finom falatokról és a jó hangulatról nem is beszélve.

Ne feledd, a főzőtanfolyam kiváló karácsonyi ajándék is lehet, ha ajándékutalványként adod, minden további részletet pedig az ajándékozott választ ki, amikor neki megfelelő.

További információt itt találsz : http://www.olasz-fozoiskola.hu/ajandekutalvany

Mit főzz, amikor azt gondolod, hogy nincs otthon semmi? Saját tapasztalatból tudom, hogy jó, ha van talonban egy ilyen recept azokra az esetekre, amikor szinte a semmiből kellene valami gyors vacsorát, vagy ebédet prezentálni. Nos ilyenkor születnek a legjobb ötletek. Mindig előkerül a spájzból néhány finomság, akkor is, amikor azt gondoljuk nincs otthon semmi.

Tészta, sűrített paradicsom, halkonzerv, hagyma, fokhagyma és fűszerek kellenek hozzá.  Gyorsan elkészül, mindössze 15-20 perc alatt tálalható is, így tipikus hétköznapi vacsora lehet, vagy nálunk például szombati ebéd volt.

Én már rá is kattantam, már vagy harmadszorra készítettem, amikor eszembe jutott, hogy még nem is fotóztam le.

Hozzávalók: 500 g tészta (én tk tönköly campanellet használtam), 400 g halkonzerv (nálam egy hering és egy szardínia volt), 400 g paszírozott (sűrített) paradicsom, 1 fej hagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, olaj, só, fűszerek: bazsalikom, oregano, 

Tálaláshoz: friss bazsalikomot is használtam

Készítése: a tésztához felteszem főzni a vizet, mert mire elkészül a súgó is kész lesz. A mártáshoz a hagymát apróra vágom, egy kevés olajon megfuttatom, üvegesre párolom. Hozzáadom az áttört fokhagymát, majd a kézzel összetördelt halat és hozzáöntöm a paradicsomot is. Összefőzöm és 10-15 perc alatt el is készült. A tésztát hozzákeverem a szószhoz és tálalható.

A tésztához még annyi komment, hogy válassz valami hasonló formájút, fussili és farfalle szintén jó választás. Ezek a tésztafajták veszik fel a legtöbb mártást, ettől még finomabb lesz.

Friss bazsalikommal tálalom. Én a halhoz nem szoktam sajtot adni, de aki szereti tehet rá.

Tipp: amennyiben nem fogy el a teljes adag azonnal, akkor érdemes csak az éppen szükséges mennyiséget összekeverni, mert különben a tészta nagyon beszívja a levét.

Lindától, a Konyhalál gasztrobloggerétől meghívást kaptam a Nők Lapja Cafe Téli fesztiváljára, hogy együtt tartsunk édességes workshopot.

Óriási öröm és izgalom is volt ez egyben, hiszen aki közelebbről ismer tudja, hogy ha két embernél többnek kell bármit is magyaráznom nyomban lámpalázas leszek. Jesszus, itt meg legalább 15 fő lesz – gondoltam, meg még a bámészkodók.

Nos hát, miután felmértem a lehetséges következményeit ennek a szuper jó, ámde számomra rendkívül sok izgalommal járó programnak, neki is láttunk a szervezésnek.

Sütit fogunk díszíteni, ebben gyorsan megegyeztünk, mégpedig marcipánnal. Igen sok-sok izgi színes marcipánt veszünk és azt lehet majd nyújtani, gyurmázni a sütik tetejére, kinek mi tetszik. Tovább lehet még mindezt fokozni mondjuk színes cukorgyöngyökkel, meg ráadásként egy érdekességgel, a hígított marcipánnal.

Nos, most, hogy megvan a haditervünk, neki is láttunk a végrehajtásnak:

• Kell egy jó kekszrecept, amiből majd nagyon – nagyon sokat, egészen pontosan 150 db-ot kell készíteni
• bevásárlás
• na meg sok cuki, díszített süti kép gyűjtése, amiről lesni lehet majd az ötleteket

           Na, most megláthatsz, a bal oldalon lévő leányzó vagyok.

Indulásra készen vagyok, készleten van a kis konyhámban egy hadseregnyi gyömbéres keksz elkészítéséhez szükséges alapanyag.

Íme a recept, amibe jócskán tettem gyömbért, de még így se volt túl intenzív, sebaj így is nagyon finom volt. Tekintve, hogy gyerekek is lesznek és a marcipán miatt egyébként sem lenne diétás, ezúttal cukorral és finomliszttel készült

Hozzávalók:
210 g liszt, 100 g hideg vaj, 70 g cukor, 1 citrom héja, 1 tojás, 2 mk őrölt gyömbér

Elkészítése:

A hozzávalókat összegyúrom, majd 20 percig fóliába csomagolva pihentetem, kb fél cm vastagra nyújtom és 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt aranybarnára sütöm.

Szombaton reggel neki is láttam a gyártásnak. Adagonként gyúrom be a tésztát, majd nyújtom és sütöm.

Gyúrom –  nyújtom – sütöm és ez így ment vagy hét alkalommal. Hihetetlen, meg kell jegyeznem, hogy minden elismerésem azoknak, akik bírják ezt a monotonitást. Szerintem nem fogok gyártóüzemet nyitni a konyha és a nappali közötti közlekedőben. Legalábbis most még nem.

Bár megjegyzem, aki ezzel foglalkozik valószínűleg egy alkalommal gyúrja össze a teljes tésztamennyiséget, ezzel némileg növelni lehet a hatékonyságot. Meg talán kicsit a sütője is nagyobb, mint ami az én szuper mini konyhámba befér.

Apropó sütő. Majdnem elfelejtettem  a nap poénját. Persze akkor nem tartottam ennyire viccesnek.

Szóval az történt, hogy nagyban megy a sütés, már a második elkészült tepsi után elkezdtem visszaszámolni, hogy akkor mennyi van még vissza. Tehát ebben a pillanatban egyszer csak megnyomtam valamit a sütő sok gombjai közül, amit nagyon nem kellett volna. Leállt a sütő, egy adag keksz bánta, amiből kiolvadt a vaj, így inkább ment az itthoniaknak a kóstolható, selejt kategóriába.

Még cca. 20 perc és meg is találtam a tavasszal vásárolt új okos sütő 8 nyelven kiadott kézikönyvét. Innentől már csak 20 perc volt, mire megtaláltam benne, mit jelent az, ha villog egy kis “A” betű.

Hát azt, hogy átváltott a programozható üzemmódba, nem vezérelhető manuálisan, innen aztán már könnyen meg is lett, hogy akkor ezt hogyan kell visszacsinálni. Huuuhhh kicsit leizzadtam. Most komolyan, bele se merek gondolni, mi lett volna, ha nem találom meg a könyvet.

Este 6 óra lett, mire elkészült a teljes mennyiség, majdnem egy teljes műszakot toltam le. Ez alapján nem is értem mitől fáradok el napközben az irodában ülve.

Nos eljött a vasárnap, a nagy nap, fura módon hihetetlenül nyugodt vagyok, izgalomnak egy kis jelét sem tapasztalom magamon.

Odaérünk a Millenárisra, kipakolunk, aztán innentől már ment minden, mint a karikacsapás.

Félóránként jöttek a sütidíszítésre vágyó látogatók, tőlünk megkapták ezt. Segítettünk nekik, ötleteltünk velük, aztán elkészültek a remekművek. Volt, aki ott helyben le is tesztelte szép sütijét ízre is, vagy csomagolva hazavitték a gyerekek, hogy az otthon is megmutathassák.

Köszi, hogy ilyen sokan ott voltatok velünk, jövőre is várunk titeket. 🙂

Ki ne emlékezne gyerekkorunk rettenetére, a téli fagyira. Elnézést, akit megbántottam ezzel. Egyik nap beszélgettünk arról, hogy ki szerette, vagy nem szerette anno a téli fagyit, meg például az úgynevezett kakaós tejfigurát. “Szerettük, mert nem tudtuk, hogy nem jó” kommentet csíptem el, ami nyilván azt jelenti, hogy abban az időben nem volt kultúrája a minőségi csokoládéfogyasztásnak, így aztán ettük, ami volt. Visszaemlékezve azokra az időkre úgy emlékszem nekem elég korán kinyílt a szemem, vagyis megismertem a finom csokikat, szerencsére elég jól el voltunk látva gyerekkorunkban lágyan olvadó finomságokkal. Gyerekként értelemszerűen nem néztem az összetételt, inkább azt, hogy amelyik csokin jól felismerhető logót látok, azok finomak, a noname változatok meg inkább nem hivalkodtak a logójukkal. Persze voltak azért kivételek ezen okos megállapításom  alól.

Nem sokkal később pedig már tudatosan néztük az összetevőket, ha itt a csokoládé és kakaóvaj helyett mondjuk, pálmazsír és kakaómassza szerepel akkor az nem sok jót jelent. Na meg ezeken kívül még az ára is irányadó lehet, ami gyanúsan olcsó, akkor az a termék nagy valószínűséggel sem alpesi teheneket nem látott, de még kakaóbabot se nagyon látott. Nyilvánvaló, hogy nem egy belga, vagy svájci finomsággal állunk szemben.

A mai csokoládéfogyasztási kultúra szerencsére már napjaink részévé vált, fogyasztjuk táblásan, desszertnek, vagy vásároljuk az otthoni sütikhez is.

Hát én gondoltam egyet, csinálok egy olyan téli fagyit, amit én is szeretek majd. Ha meg az ember saját maga készít ilyet, akkor illendő legalább elgondolkodni a saját kezűleg gyártott tölcséren is.

Hozzávalók a tölcsérhez (kb 7-9 db lesz belőle): 65 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt, 50 g cukornak megfelelő édesítőszer (25 g DW negyedannyit használtam), 1 csipet só, 30 g vaj, 1 narancs reszelt héja, 60 ml forró víz, 1 tojás fehérje

Csokikrémhez: 70 g cukornak megfelelő édesítőszer, 200 g csokoládé, 2 db tojássárgája, 330 g tejszín habbá verve, 20 g víz

A tojást az édesítővel, a narancs héjával, a sóval és a puha vajjal kihabosítom, majd hozzáadom a lisztet, végül a vizet is hozzáöntöm.

A tölcsértésztából egy kis merőkanálnyit öntök az ostyasütőre, majd még puhán kiveszem és azonnal feltekerem. Azt egyénileg a sütőnél ki kell tapasztalni, hogy kellően megsüljön, de ne süssük túl se. Ha nem sül meg eléggé, a kihűlést követően se lesz ropogós.

A krémhez a tojássárgáját az édesítő harmadával habosra keverem, majd a többi édesítőt a vízzel sziruposra főzöm.

Ezután folyamatos keverés mellett hozzáöntöm a habos tojássárgájához.

A csokoládét vízgőz felett felolvasztom és hozzáöntöm a tojásos masszához, majd a tejszínhab harmadával jó alaposan összekeverem, a többi tejszínhabot pedig már óvatosan keverem hozzá.

A krémet csillagcsöves habzsákba töltöm, majd megtöltöm a tölcséreket.

Említettem már, hogy imádjuk a vasárnap reggeleket? Ilyenkor sokszor palacsinta a reggeli, amit ráérősen megeszegetünk, majd utána kipihenjük mindezt. Na persze azért nem minden vasárnap ennyire lazulós, de erre most szükségünk volt.

Tölteléknek a nemrég készített csokis mandulakrémet szántam, mert már itt volt az ideje, hogy valami értelmes dologhoz használjam fel, különben azt vettem észre, hogy csak rájárok a konyhába egy kiskanállal. Most egy időre a tej és gluténmentes korszakomat élem, kipróbálgatom, mit tud egy kókusztejszín, vagy például a mandulatej. Amúgy a látszat ellenére egész tűrhető dolgokról van szó.

A palacsinta is tej-, glutén- és cukormentesre készült, a mandulatejet magában kóstolva nem mondhatnám finomnak, de ez a palacsintában szerencsére egyáltalán nem érezhető.

A fotót látva így utólag akár azt is mondhatnám, hogy mintha egy kicsit elvakult lennék, merthogy nem elég, hogy reggel palacsintát süt az ember, utána még csokicsíkozással, meg mandula pirítással is szívatja magát. Viszont ha úgy nézzünk, hogy arra ébredtünk, hogy a mi kis drága 7 kg-os Thomas cicánk (nem viccelek, tényleg 7 kg-os) dobbantónak használt minket, mert az ablakban meglátott egy maradat, akkor már egyáltalán nem tűnik mindez túlzásnak ugye? Persze volt, aki azért a csokicsíkozós, mandulapirítós tevékenységemet nem lájkolta annyira, ez van ha az ember felesége gasztroblogger 🙂 

Hozzávalók a palacsintához (kb. 5-6 db): 20 dkg zabliszt, 2 dl növényi tej (kókusz, mandula, barna rizs), 2 dl szódavíz, 2 db tojás, 1 csipet só, 0,5 dl olaj + egy kevés a sütéshez

Hozzávalók a csokis mandulakrémhez (két kisebb üveg lesz belőle): 1,5 dl kókusztejszín, 2 ek semleges ízű olaj, 10 dkg hántolt mandula, 15 dkg glutén- és cukormentes magas kakaótartalmú csokoládé, ízlés szerint édesítés

Díszítéshez: 1 marék szeletelt mandula, 3 kocka csoki (ugyanaz, mint a krémhez), porcukorhelyettesítő

A mandulakrémhez a mandulát az olajjal egy aprítóban összedarálom (rájöttem, hogy az én gépem egy kicsit már elavult, nem  tudta teljesen krémesre pépesíteni), közben a kókusztejszínt felmelegítem és beletördelem a csokit, majd belekeverem a mandulapépet. És ez akkor így el is készült. Üvegekbe töltöm, persze közben kicsit kóstolgatom és hihetetlenül boldog vagyok, hogy saját gyártású csokis krémem van. Amúgy eredetileg ez török mogyoróval (kerek szemű) készült volna, de mandula volt itthon most. Az eredeti ötletet a Diéta és álmok blogon láttam, azt alakítottam át, vegánra.

 A palacsintához a megszokottak szerint csak egyszerűen összekeverem a hozzávalókat, amennyiben szükséges botmixerrel átkeverem az esetleges kis csomókat, majd palacsintasütőben kisütöm.

A mandulát száraz serpenyőben alacsony fokozaton aranybarnára pirítom, az olvasztott csokihoz a kis csokikockákat egy kisebb tasakba teszem, majd mikróban 2-3 rövidebb időre teszem be, ez idő alatt szépen megolvad.

A csokinál figyelni kell, nehogy a mikróban megégjen, mert akkor tönkremegy.