Erdőre néző lombházlakók lettünk - Kerszaszomoron jártunk

Egy régóta dédelgetett álmunk vált valóra november elején, amikor egy csodás hétvégét tölthettünk el a Kercaszomoron.

Ideérkezve a hely tulajdonosa végigvezet minket a területen, itt minden hihetetlenül nyugis, én még kicsit fel vagyok pörögve, 3 órát utaztunk Budapestről, kell még egy kis idő, míg aklimatizálódok.

Megnézzük a lovakat, elhaladunk az istálló mellett, azt mondja akkor itt lesz a fürdőszoba, meg jobbra van a könyvtár az olvasószobával. Egy pillanat lemaradtam valamiről? Gondoltam magamban, közben benézek és tényleg az istállóból van leválasztva egy rész, az a mi fürdőnk, csak a mienk, a lombházasoké.

Tovább megyünk, vicces színesre festett farönkökön haladva jutottunk el a kis házhoz. Van előszobánk, lefele a konyha, felfele a szoba, egyenesen tovább meg az erdőre néző terasz.

Kicsit elbambulhattam, mert Tibi vagy ötször szólt, hogy őzlányok legelésznek éppen. Nemolyan régóta tudom, hogy rudlinak hìvjuk az őzlányokból álló csapatot. Mutatom a gyönyörűséges erdőre néző lombházunkat, ami egy nagyvadas meeting point mellett fekszik közvetlenül.

Szuper a szoba, a konyha, egy kis zománcos vájling a kisebb pipere igényekhez, vagy csak csupán dísznek. Városi ember szemével nézve ez a hely pont annyira nomád, hogy kizökkentse az embert a mindennapi hajtásból, de azért megvannak azok az apró komfortok, ami miatt az ember idiótán vigyorog amíg itt van. A wi-fi lehetőség például nem azért van jó, mert nem bírunk leszakadni a telefonunkról, hanem mert ezt a rengeteg élményt azonnal tovább is tudjuk adni az otthoniaknak. Még csak 1 órája érkeztünk meg, de olyan, mintha mindig is itt laktam volna.

Ebédelni megyünk, nem találtuk meg az előre kinézett, helyi gasztroságokat kínáló helyet, de sebaj, mindenhol lehet dödöllét enni. Végül hajdinás vargányalevest ettünk, majd Tibi tökmagbundás, túróval töltött cordon bleu-t, én pedig a helyi tejüzem túrójából készített túrógombócot választottam.

Mire hazaértünk be is sötétedett, el kezdtek üvölteni a sakálok, hát én nyomban majdnem össze is csináltam magam – vagánykodok itt a nomád lakással, de nem merek egyedül kimenni a házból. Oldotta a feszültséget, amikor rájöttem, hogy zárható az ajtó, na nem mintha a sakál feljönne a lépcsőn és lenyomva a kilincset bejönne az ajtón, de mindenkinek jobb így. Egyszer csak megjelent az ablakban egy cicus, egy szuper kedves házi kedvenc, aki mellesleg nagyon hálás a vendégektől kapott sonkáért, de a mezőre is kijár egerészni. Természetesen beengedtünk, rögtön otthon érezte magát. Amikor jobban összebarátkoztunk éreztem rajta, hogy csupa izom, hihetetlen ez a cica nem olyan kis pufi kedvenc, mint a Thomasom, Ő egy falusi csupa izom, vagány kandúrka. Nem tudtuk a nevét, így elneveztünk Proteines cicusnak.

A reggel kicsit nehezen indul, sajnos tejköd van, a hely adottságai miatt itt jobban megmarad a köd, mivel egy medencében van a település. A reggeli teához, kávéhoz el kell menni vízért, kicsit váratlanul ért ez a hír, hogy a háztól el kell menni az említett istállóig vízért, Mire elkészül a tea viszont már meg is érkezik a reggeli. Ez valami csúcs, házi kecske sajtok, házi kolbász, paraszt sonka és májas, na meg ezekhez még házi tej és vaj. Volt kétféle lekvár is, de kinek kell a lekvár ugyebár, amikor ilyen finom sajtok és husik vannak. Kell ennél jobb? Húú, de jó lenne, ha minden napomat így kezdhetném. Ez a hétvége rövid volt most itt, mert csak két éjszakát maradtunk, de még visszajövünk egyszer jobb időben az biztos 🙂